Garázskapuk típusai: melyik illik legjobban otthonához?

A garázskapu több annál, mint egy járművek tárolására tervezett melléképület. Egy garázsnak egyéb funkciói is vannak, mert a járművek védelme és tárolása mellett az ingatlan része is ez az építmény. Egy ház és a hozzátartozó garázs általában szorosan kapcsolódik egymáshoz szerkezetileg, stílusban és harmonikus egészet alkot. Az épülethez szintén ugyanilyen fontos kiválasztani a megfelelő garázskaput.
Milyen típusokban elérhető a garázskapu?
A garázsnak olyan kaput kell kapnia, ami a lehető legtöbb igénynek meg tud felelni, többek között a biztonság és a könnyű kezelhetőség elvárásainak is. Az egyes típusok, újak és régebbi fajta garázskapuk ismeretében nem lehet egyértelműen jókra és rosszakra osztani a kínálatot. Mindegyiknek megvannak az előnyei és a kevésbé előnyös tulajdonságai, de minden a vásárló szempontjai alapján dől el.

- Billenő garázskapuk: ezek a típusok számítanak a hagyományos garázskapuknak, amiket ma már az olcsó kapuk közé sorolnak. A kapu felfelé nyílik, maga az ajtó pedig helyigényesnek számít, mert befelé vagy kifelé is dőlhet nyitás közben. Az ilyen típus megfelelő, ha nem jelent gondot az ajtóra figyelni, miközben a garázst nyitják vagy zárják.
- Redőnyös garázskapu: A billenő típushoz képest fejlettebb változatról van szó, ami az árnyékolók mintájára alumínium lamellákból áll. A kapu nyitás közben felcsavarodik egy tokba, ami a garázs ajtó felett kap helyet. Jó választás, mert plusz helyet nem foglal el a garázsból és a garázs előtti térből.
- Szekcionált garázskapu: Ez a típus jelenti ma a legmodernebb garázskapu változatot, mert a működése, szerkezete is biztonságos, kényelmes és helytakarékosságot is tud nyújtani a tulajdonosoknak. A több elemes kapu a plafonra csúszik mozgatás közben, ennek köszönhetően nem veszélyes a közelében lenni és bárhová beilleszthető.
Mi alapján válasszon új garázskaput?
A garázskapu vásárlás kettő, legfontosabb szempontja természetesen a rendelkezésre álló hely és a biztonság. Nem minden garázs egyforma, méretben, formában, szerkezetileg eltérnek egymástól és az elhelyezkedésük is eltér az ingatlanhoz képest.
A garázskapuk típusainak ismeretében és a saját ingatlana tulajdonságainak alapján már egyszerűbb a kérdés megválaszolása: Melyik garázskapu illik legjobban otthonához?

Olyan garázskaput válasszon, aminek a tudása és az ára is illik az igényeihez! Tisztázza a költségvetését és azt is, hogy a kiszemelt garázskapu áráért mit kap, a típus, a méret és a felszereltség szempontjából!
A garázskapu esztétikai tulajdonságai is lényegesek, mert az otthon része, ezért fontos, hogy az épület stílusához passzoljon. Minta, szín, alapanyag, felosztás vagy kialakítás szerint eltérnek az egyes modellek.
Végül az olyan részleteknek is szenteljen figyelmet, mint amilyen a szigetelés, az automatika, illetve a beépített világítás, valamint a távirányíthatóság is. Ezek a kiegészítők tesznek egy garázskaput sokoldalúvá és tudják a garázsban töltött időt is biztonságosabbá, illetve komfortosabbá tenni.
Ön kiválasztja, mi pedig beépítjük!
A garázskapu kiválasztásához megismerte az alapvető szempontokat, most már lehetősége van jó döntést hozni a vásárláshoz. Forduljon bizalommal a kollégánkhoz, aki szívesen nyújt útmutatást az elérhető termékek között és segít kiválasztani azt a garázskaput, ami az Ön ingatlanát a legjobban kiegészíti!
Vegye igénybe a beépítésre vonatkozó, teljes körű szolgáltatásunkat is, helyszíni felméréssel, szállítással együtt! A honlapunkon szerepelnek az elérhetőségeink, várjuk a megkeresését.
Szólj hozzá