A nyílászárók minden lakásban és házban kikerülhetetlen elemek, amikből megkülönböztetünk külsőt és belsőt is. A beltéri változatok az ajtók közül kerülnek ki, ezek a beltéri ajtók, amik a szobákon, vizesblokkokon és egyéb helyiségeken töltenek be nyílászáró szerepet.

A beltéri ajtótól nem várják el, hogy olyan masszív és erős legyen, mint egy bejáratra tervezett modell, mert nem kell védelmi funkciót is betöltenie. Ebből következik, hogy akár arra is van lehetőség, hogy a belső nyílászárókon spórolni tudjon a vásárló. Megéri az olcsóbbat választani vagy pedig ebben a témában sem szabad engedni a spórolás csábításának?

A beltéri ajtók szerepe

Ezek a nyílászárók sajátos szerepet töltenek be egy ingatlanban. Azért kerülnek az ajtónyílásokba, hogy megvalósítsák két tér között az elválasztást. A terek szeparálása jelenti a beltéri ajtók fő funkcióját, megteremtve ezzel a privát szférát, a nyugalmasabb körülményeket az egyes időtöltésekhez.

Egy csukott ajtó kiválóan tud szigetelni is, tompítja a hangot és kellemes meleget is tud tartani a fűtési szezonban. A nagyobb alapterületű ingatlanban kifejezetten hasznos ez a tulajdonsága. A praktikum mellett az esztétikai funkciók is fokozottan érvényesülnek, mert e a belső terek színét, stílusát, hangulatát egészítik ki a nyílászárók is.

A beltéri ajtó anyaga, a hagyományostól a modernig

A két, fő anyag, amit ajtógyártásnál előnyben részesítenek, a fa és a műanyag. A fa beltéri ajtó számít klasszikusnak, az ára pedig a magasabb sávba esik. A fa természetes, igényes, tartós és egyedi alapanyag, ami magát az ajtót is felruházza ezekkel a tulajdonságokkal. A fa azonban a nedvességre és a sok napfényre is érzékenyen reagál, valamint a kopással szemben sem elég ellenálló, hosszú távon.

A műanyag beltéri ajtó, habár nem prémium anyagú, mégis sokoldalú nyílászáró. A műanyag erős és tartós, de nem kell vele annyit törődni, mint a sérülékenyebb fával, amin nyomot hagy az idő múlása is. Szinte nem kell vele semmit sem foglalkozni, csak alkalmanként portalanítani és a szennyeződéseket nedves ronggyal letakarítani.

A beltéri ajtó dekorfóliával kivitelezve

Ez a típusa a beltéri ajtónak azért említésre méltó, mert egy kicsit mindegyikből van benne, természetes és mesterséges alapanyagokat is tartalmaz. Az ajtó alapja nem fa, hanem közepes sűrűségű farostlemez, rövidítve MDF, de lehet faforgácslemez is. Az ajtó emiatt könnyebbé válik, de megőrzi az igényes külsejét és még az eredeti fát is utánozni tudja a megfelelő színárnyalatú és mintázatú fólia kiválasztásával.

A dekorfóliás beltéri ajtó egyike a legköltséghatékonyabb modelleknek, amik a maguk kategóriájában  mindent tudnak, amire csak szükség van. Tény, hogy egy ilyen nyílászáró nem olyan tömör és tartós, mint a valódi fa, de képes arra, hogy a legtöbb elvárásnak teljesen megfeleljen.

Elsősorban olyan helyszínekre ajánlott ilyen ajtót beszereltetni, ahol a nyílászárót nem éri annyi mechanikai hatás és nincsen kitéve fokozott használatnak. Nyaralóba, melléképületbe vagy olyan helyiség ajtajára érdemes dekorfóliás beltéri ajtót szereltetni, amit gyakran nyitva hagynak.

Ajtót vásároljon tőlünk!

Amennyiben új, gyorsan beszerelhető és kevés törődést igénylő, beltéri nyílászárót szeretne vásárolni, nálunk garantáltan megtalálja az ideális terméket. Forduljon bizalommal egy olyan céghez, ami széles kínálattal várja ajtókból és még a beszereltetés miatt sem kell máshová mennie! Szívesen adunk részletesebb tájékoztatást, ha kapcsolatba lép a kollégánkkal a honlapunkon megadott elérhetőségek egyikén!